Somogyi Tibor, a Budapesti Temetkezési Intézet Zrt. főosztályvezetője elmondta: ahhoz, hogy maradéktalanul el tudják látni feladataikat, legalább a buszsávokat használniuk kellene.
Ennek hiányában a közlekedési dugóban araszolva tudnak csak a helyszínre menni, így előfordul, hogy órák telnek el, mire el tudják szállítani a halottat.
Két éve Lenkovics Barnabás, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa egy konkrét ügyben vizsgálatot kezdeményezett és felvetette: vissza kellene állítani a 2000. december 15. előtti állapotot, amikor a halottszállító autók is használhattak megkülönböztető jelzést.
Ennek ellenére nem történt semmi az ügyben - mondta Somogyi Tibor az InfoRádiónak.
A főosztályvezető elmondta, hogy az engedélyt a Budapesti Rendőr-főkapitányság vonta meg.