Szijjártó Péter úgy fogalmazott: a kormányszóvivő ugyan tagadta, hogy a miniszterelnök politikai célokra használna fel állami hatóságokat a vele nem rokonszervező emberek és politikai vetélytársai elcsendesítése vagy megfenyegetése érdekében, erre azonban az élet rácáfolt.
Közlése szerint az APEH Közép-Magyarországi Regionális Igazgatósága öt évre visszamenőleg rendelt el vagyonvizsgálatot a Fidesz elnökével és pártigazgatójával szemben.
A Fidesz szóvivője hozzátette: az októberi keltezésű levelek sorszámai érdekes módon egymás után következnek. A szóvivő hangsúlyozta: pártja áll a vizsgálatok elébe.
A Fidesz szerint a diktatúra eszköze
Szijjártó Péter kijelentette: a Fidesz szerint nem a demokrácia, hanem a diktatúra eszköztárába tartozik az állami hatóságok politikai célokra való felhasználása.
"Október 23-a környékén ez azt üzeni, hogy mindenki fogja be a száját, mert aki nem így tesz, az megütheti a bokáját" - fogalmazott a szóvivő.
Az ellenzéki politikus emlékeztetett arra, hogy "az utóbbi napok sajtóhírei szerint" Gyurcsány Ferenc egészpályás letámadást indít politikai riválisaival szemben, így fideszes vezetők ellen rendelnek majd el APEH-vizsgálatot, illetve a Fidelitas ellen tesznek feljelentést.
Januárban egyes kormánytagokat ellenőriztek
Az adóhatóság idén januárban ellenőrizte egyes kormánytagok vagyongyarapodását, ám egyetlen kormánytagnál sem állapított meg az elmúlt öt évben jogosulatlan vagy megalapozatlan növekedést.
A vagyonosodási vizsgálat eredménye adótitoknak minősül, ezért az APEH nem, csak a vizsgált személy adhat tájékoztatást az átvilágításról, vagy hozhatja nyilvánosságra az ezzel kapcsolatos adatokat.
Gyurcsány Ferenc tavaly júniusi, az adóhatóságnál tett látogatása során jelentette be, hogy kéri a vagyonosodási vizsgálatát. Nem sokkal később a kormányszóvivő közölte, hogy ezt minden miniszter megteszi, "mert egy ilyen ügyben a politikai elitnek kell példát mutatnia".Az APEH szóvivője nem tudja megerősíteni, hogy a két fideszes politikussal szemben bármilyen vizsgálat indult volna, ugyanis ez adótitoknak minősül. Bakonyi Ágnes kiemelte: z érintettek hozhatnak nyilvánosságra bármilyen adatot
Ha valaki személyi jövedelemadó vizsgálatra kap behívót az APEH-tól, az még nem biztosan vagyonosodási vizsgálat, akkor sem, ha ehhez egy részletes kérdőívet mellékelnek - emelte ki a szóvivő.
Bakonyi Ágnes nem tudta megerősíteni azt sem, hogy a két levél egymás utáni sorszámmal van ellátva.
Az adóhatóság szóvivője hangsúlyozta: nem politikai megrendelésre dolgozik az APEH. Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek és a kormánynak sincs arra jogosítványa, hogy vagyonosodási vizsgálatot rendeljen el.