Nem kizárt, hogy a Fidesz törvénytelenül gyűjtötte össze a népszavazási kérdéseihez szükséges aláírásokat - mondta az InfoRádiónak az MSZP frakcióvezető-helyettese.
Varju László kifejtette: tudomása szerint a fideszes aláírásgyűjtők feljegyezték az állampolgárok pártpreferenciáit, márpedig a politikai meggyőződés különleges személyes adat, amit csak az érintett írásbeli hozzájárulásával lehet begyűjteni.
Az MSZP feljelenti a Fideszt a népszavazási aláírásgyűjtési módszere miatt, ha az ügyészség három napon belül nem indít hivatalból nyomozást a legnagyobb ellenzéki párt ellen - hangsúlyozta.
Morálisan és jogilag is tarthatatlan, hogy a Fidesz a népszavazási aláírásgyűjtés közben adatbázist épít, amelyben az emberek politikai hovatartozását tünteti fel - jelentette ki az SZDSZ ügyvivője, Horn Gábor.
A Fidesz állítja, a törvények betartásával járt el
Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője közleményében azt írta: a Fidesz - mint ahogyan eddig mindig - a törvények és a jogszabályok szigorú tiszteletben tartásával járt el az aláírásgyűjtés folyamán, és így tesz a jövőben is.
Ha bárkinek van információja arról, hogy az aláírásgyűjtésnél törvénytelenség történt, tájékoztassa a népszavazási kampány politikai, vagy technikai irányítóját, hogy a szükséges lépéseket megtehessék - tette hozzá.
Egy magánszemély feljelentést tett
Csütörtök délután feljelentést tett egy magánszemély egy rádióadásra hivatkozva, megítélése szerint tiltott adatkezelést megvalósító címlisták miatt - mondta Borbély Zoltán, a Legfőbb Ügyészség szóvivője.
Hozzátette: a feljelentést a Fővárosi Főügyészséghez továbbították elbírálásra.A pártoknál olyan adatbázis jogszerűen lehet, amely a szimpatizánsok adatait tartalmazza - mondta az InfoRádiónak az adatvédelmi biztos.
Péterfalvi Attila kiemelte: az számít szimpatizánsnak, aki jogszerűen, írásban és önként adta hozzájárulását ahhoz, hogy ily módon regisztrálják.
Az sem törvényellenes, ha egy párt olyan adatbázis segítségével gyűjt aláírásokat, amelyben a szimpatizánsok szerepelnek - tette hozzá az ombudsman.
Az is jogszerű, ha egy korábbi szimpatizánslistából kerestek meg embereket az aláírásgyűjtés céljából, ám az nem jogszerű, ha megjegyzéseket tesznek a listán, és az aláírók adatai mellett azt is feljegyzik, hogyan fogadták őket - hangsúlyozta Péterfalvi Attila.
Hanganyag: Nagy Tamás, Sigmond Árpád és Szabó Zsuzsa