A fővárosi közgyűlés elé került előterjesztés szerint várhatóan elmarad a Thököly út átépítése, valamint a Keleti pályaudvar szomszédságában lévő Bethlen Gábor utca sétáló utcává alakítása.
A költségeket ugyanis csökkenteni kell, méghozzá 18 milliárd forinttal. Szintén nem épülne meg egy P + R parkoló a Kelenföldi pályaudvarnál, valamit egy autópálya-csomópont Kelenföldön. Emellett egy szökőkút és egy parkrendezés is kicsúszna a tervekből, és csökkenne a mozgólépcsők száma is.
Emellett fél évvel elhalasztják a metró átadását, így az utasok nem 2010 decemberétől, hanem csak 2011 júniusától használhatnák azt.
Minderre azért van szükség, mert a metróépítést jelentősen támogató Európai Unió tanácsadó testülete, a Jaspers szerint az építkezés társadalmi, gazdasági megtérülése a jelenlegi költségvetés mellett nem biztosított. A szervezet szerint a 10 százalékos beépített tartalék kevés az általuk kiszámolt 17,2 százalékos várható költségtúllépés fedezetére. A főváros ezért újraszámolta a megtérülési adatokat, és arra jutott, hogy csökkenteni kell a beruházás összegét, lehetőleg a kapcsolódó felszíni beruházások esetében.
Az új számítások szerint a költségcsökkentés érinti a Kelenföldi állomásnál a BKV felvételi épületét, a tervezett P+R parkolót, és a M1-M7 csomópont kialakítását. A Fővám téri állomásnál várhatóan nem lesz szökőkút és park, 2 mozgólépcsővel kevesebb lesz, és a Corvinus Egyetem előtti területrendezési terv is változik.
A Kálvin téri állomásnál kimaradhat a Kiskörút rendezése, egy Baross utcai lépcsővel kevesebb lehet. A költségcsökkentés leginkább a Keleti pályaudvar térségét érinti, mert kimaradhat a projektből a Thököly út átépítése és a Bethlen Gábor utca sétálóutcává alakítása. Az alapberuházás esetében a vonalalagutakon spórolna a főváros 2 milliárd, a járműtelepen pedig 1,2 milliárd forintot.
Az uniós testület szintén kockázatosnak tartja a beruházás 2010-es befejezését.
Az új dokumentumok alapján október végéig lezárják az egyeztetést az uniós szervekkel, a támogatási kérelem pedig várhatóan november végén kerül a kormány elé. Magyarország 260 milliós támogatást vár a 4-es metró megépítéséhez.
Hanganyag: Tenczer Gábor