Az október 23-i forradalom évfordulóján tartott megemlékezésekről és az esti rendbontásról beszéltek a képviselők a parlament vitanapján, a napirend előtti felszólalásokban.
Dávid Ibolya, az MDF elnöke helytelenítette, hogy a miniszterelnök a Nagy Imre Érdemrendek átadásakor mondott beszédében saját hibáit az ország hibájának, saját bűneit az ország bűneinek állította be. Az ellenzéki pártelnök ugyanakkor úgy vélte, a Fidesz október 23-án képes volt a valódi számvetésre, ugyanis felismerte, hogy az utcai politizálás zsákutcába vezetett.
Eörsi Mátyás szabad demokrata politikus arról beszélt, hogy a nemzeti ünnepen a rendőrség fellépése szakszerű, határozott és törvényes volt.
Juhász Gábor igazságügyi és rendészeti államtitkár válaszában közölte: egy évvel ezelőtt nemcsak a rendőrség nem volt felkészülve, hogy ilyen erővel jelenik meg az erőszak, hanem a politikusok sem.
Horváth János fideszes képviselő arról beszélt, hogy 51 esztendő távlatában hogyan alakult volna Magyarország sorsa, ha 1956 októberében a forradalom nem kényszerül szabadságharcba a szovjet katonai beavatkozás miatt.
Szabó Zoltán szocialista politikus úgy fogalmazott: még mindig nem tudjuk méltósággal megünnepelni október 23-át. A szocialista politikus is azt mondta, hogy a rendőrség szakszerűen és arányosan lépett fel a tüntetőkkel szemben. Véleménye szerint az ellenzék továbbra sem hagyott fel a kettős beszéddel. Mindenkinek el kell döntenie, hogy elítéli-e az '56-tal vont hamis párhuzamokat, vagy maga is hamis párhuzamokat von - jegyezte meg.
Hanganyag: Litauszky Balázs