Központosítaná a daganatsebészetet a Sebészeti Szakmai Kollégium. A szakemberek az erről szóló javaslatot eljuttatták az egészségügyi tárcához. Az úgynevezett onkosebészeti centrumokban a betegek a lehetőségekhez mérten a legszínvonalasabb ellátáshoz jutnának.
A Sebészeti Szakmai Kollégium elnöke szerint régiónként egy központra, és mellette három onkosebészeti centrumra lenne szükség ahhoz, hogy a daganatos betegek megfelelő ellátást kapjanak.
A szakmai szervezet már hónapok óta dolgozik a javaslatán, amelynek célja, hogy csak olyan helyeken végezzék el a daganatos betegek gyógyítását, ahol ennek a szakmai és az infrastrukturális feltételei is megvannak.
A tevékenység végzését akkreditációhoz kötnék, jelenleg ugyanis több olyan intézményben is végzik ezeket, ahol valójában nincs meg hozzá a megfelelő szaktudású orvos vagy az ellátáshoz szükséges műszer.
Hanganyag: Gál Ildikó
KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag