A normatívák jelentős része 2005 óta nem változott, az új számítási módszer pedig nominálisan is csökkenti az önkormányzatok forrásait.
Néhány területen, például az óvodák esetében ugyanakkor bizonyos növekedés tapasztalható - mondta az InfoRádiónak a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke.
Árok Antal közölte: az új finanszírozási rendszer arra készteti az önkormányzatokat, hogy nagyobb létszámú csoportokat, osztályokat indítsanak, ez azonban - különösen a hátrányos helyzetű térségekben - rontja majd az oktató-nevelő munka hatékonyságát.
Hozzátette: a jelenleg működő kettős finanszírozás miatt egymásra mutogat a kormány és minden érintett önkormányzat, éppen ezért a Magyar Oktatási Kerekasztal már dolgozik a finanszírozási rendszert módosító javaslaton.
A Pedagógusok Szakszervezetének elnöke elmondta: vannak országok, ahol jól működik az a rendszer, amelyben a bérfinanszírozás teljes mértékben a költségvetésből történik.
Árok Antal szerint egy ilyen megoldás sokat javítana a jelenlegi helyzeten, hiszen ma a közoktatási intézmények költségvetésének kétharmadát a bérköltségek viszik el, annak ellenére, hogy a pedagógusok fizetése nem túl magas.
Hanganyag: Herczeg Zsolt