A Kóka-villa titkai

Infostart
2007. október 16. 06:13
Kóka János a négyezer négyzetméteres svábhegyi telkét két külön darabba akarja vágni, ezt a helyi önkormányzat már engedélyezte is. Építési engedély azonban csak akkor adható ki, ha a szomszédok szolgalmi jogot adnak. Õk viszont erről egyelőre hallani sem akarnak.

A Népszabadság azt írja, hogy törvénytelenül működik a Magyar Gárda, mert a szervezet egyes céljai, mint a katasztrófa- és rendvédelmi feladatok ellátása nem szerepelnek az egyesület alapszabályában. Morvai Attila, a Fővárosi Főügyészség szóvivője elmondta: felszólították az egyesületet, hogy a jövőben ezt az állapotot szüntessék meg, ezzel a törvénysértő magatartással hagyjanak fel, oly módon fejtsék ki a tevékenységüket, hogy az alapszabályban meghatározott cél és a tényleges tevékenység legyen összhangban.

A Magyar Nemzetben az áll, hogy megalázza a polgárokat a Civil Jogász Bizottság szerint az a gyakorlat, amit a jogvédők az Auchan áruházakban tapasztaltak nyáron, amikor biztonsági őr kutatta át a vásárlás nélkül távozók táskáját. Az emiatt meghirdetett augusztusi bojkott kapcsán felszínre került sérelmekre Jean Paul Filliat, a multilánc magyarországi vezérigazgatója reagált a lapnak. Azt mondta: a jövőben is lesz táskaellenőrzés. A jelenleg 500 millió eurós beruházással jelen lévő Auchan milliárdos infrastrukturális befektetéssel fizet az államnak a honi terjeszkedésért, s a megszorítások ellenére bevétele folyamatosan nő.

Az Index.hu-n olvasható, hogy Kóka János a négyezer négyzetméteres svábhegyi telkét két külön darabba akarja vágni. A XII. kerületi önkormányzat már szeptemberben határozatban engedélyezte a Normafa utcára néző Kóka-villa és a hegyoldalban több tíz méter szintkülönbséggel lejjebb elhelyezkedő Alkony utcai társasházak között külön helyrajzi számú telekrész létrehozását. A határozat szerint azonban az egyelőre erdővel benőtt ingatlanra csak akkor kérhető építési engedély, ha a közlekedési útvonalról gondoskodott a tulajdonos. Ez azonban csak akkor valósulhat meg, ha az alsó szomszédok szolgalmi jogot adnak. Õk viszont erről egyelőre hallani sem akarnak.

A Világgazdaság írja, hogy több mint húszezer biztosítási ügynök maradhat munka nélkül jövő decemberben. Csak addig dolgozhatnak ugyanis olyan alkuszok a biztosítási szakmában, akik nem tudnak felsőfokú vagy szakirányú végzettséget igazolni. A jelenleg regisztrált negyvenezer ügynökből mindössze 11 ezer az, aki főiskolai vagy egyetemi diplomával teljesíti a kritériumot, és alig 3500-an tették le a szakirányú végzettséget jelentő 130-150 órás tanfolyamot követő biztosítási szakvizsgát. A többiek jó része vélhetően nem is szándékozik jövő decemberig teljesíteni a bennmaradás feltételeit.

A Napi Gazdaság számol be arról, hogy bekövetkezett, amitől a műtárgypiac pesszimistái tartottak: láthatóan visszafogták aukciós vásárlásaikat a hitelpiaci válságtól megrettent gyűjtők, befektetők. Ha összeomlásról nincs is szó, és ha voltak is szép sikerek egyes területek, illetve művészek esetében, inkább a kudarcok emelkednek ki az eredmények közül.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Lapszemle 1. rész
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Lapszemle 2. rész
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Gazdasági lapszemle
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást