Évről évre nő a bíróságokon a környezetszennyezéssel kapcsolatos ügyek száma - mondta a Legfelsőbb Bíróság (LB) elnöke. Lomnici Zoltán hozzátette: a környezetvédelemmel foglalkozó szervezetek egyre több pert kezdeményeztek.
Az LB elnöke megjegyezte: több eljárás is indulhatna a bíróságokon, ha a rendőrségnek sikerülne több esetet felderítenie. Lomnici Zoltán arról is beszélt, hogy az ilyen ügyekben hozott ítéletek társadalmi elfogatottsága változó.
Az emberek azzal egyetértenek, hogy állatkínzásáért akár szabadságvesztés is járhat, de azt már nem értik, hogy védett növények miatt miért szabnak ki hasonlóan súlyos börtönbüntetést - tette hozzá.
Lomnici Zoltán közölte: megállapodott Fodor Gáborral, hogy átadja a tárcának a környezetkárosítási ügyekben szerzett bírósági tapasztalatokat.
A környezetvédelmi és vízügyi miniszter is arról beszélt, hogy növekszik a "zöld bűnözés" Magyarországon. 2003-ban 36, 2004-ben 220 esetben sértették a hulladékgazdálkodás rendjét, és a természetkárosítási esetek száma is nőtt - tette hozzá Fodor Gábor.
A minisztérium célul tűzte ki a védett élőlények, állatok illegális vadászatára és csempészetére vonatkozó szigorú törvények betartását is.