Sajnálatos, hogy olyan szervezetek is nyertek a városrendészeti bizottság pályázatain, amelyek most gyanúba keveredtek - mondta Danielisz Béla, testület szocialista elnöke. A politikus hozzátette, hogy a pályázati rend szerint ezeknek az egyesületeknek el kellett számolniuk a felvett támogatással.
Danielisz Béla közölte: a Zuschlag-ügyben érintett egyesületek dokumentációjában komoly szállodák számlái is szerepeltek.
A városrendészeti bizottság elnöke hozzátette: a számlák fejlécét, áfa-tartalmát, valamint azt, hogy illenek-e a vállalt feladathoz, megnézték, de azt, hogy a pecsétet a pincében, a padláson vagy a guminyomdában állították elő, nem ellenőrizték.
A politikus elmondta: az ügy egyik tanulsága, hogy az ilyen jellegű elszámolásokat alaposabban kell ellenőrizni, de ehhez törvénymódosítás szükséges.
Nem kérték vissza
Azzal kapcsolatban, hogy három egyesület nem küldte be időre a pályázatban vállalt és elkészített tanulmányokat, Danielisz Béla elmondta: a szervezeteket felszólították erre, és azok később bizonyára be is küldték a dokumentumokat, hiszen a főváros nem követelte vissza a kiadott támogatást.
Arra a kérdésre, hogy a főváros visszakért-e valaha pénzt olyan pályázótól, amelyik nem teljesítette a pályázatban vállaltakat, Danielisz Béla kijelentette: nem emlékszik ilyenre.
Nyomoznak
A Zuschlag-üggyel kapcsolatban az ügyészség nyomozást indított hét olyan civil szervezet ellen, amelyek a fővárosi önkormányzat városrendészeti bizottságától nyertek el összesen mintegy 16 millió forintos támogatást 2002-ben és 2003-ban.
Az InfoRádió megkereste Tiba Zsoltot, Budapest főjegyzőjét, aki elmondta, hogy az ügyészségi nyomozásban érintett hét civil egyesületnek a városrendészeti mellett még kettő fővárosi bizottság - a civilügyi és az oktatási - nyújtott támogatást.
Az egyesületek több mint 17 millió forintot kaptak 2002 és 2004 között. Az egyik, a Biztos Pont Egyesület az elmúlt két napban - indoklás nélkül - visszautalt az önkormányzat számlájára több mint 5 millió forintot. A főváros várja a szervezettől a kamatokat is.