Az államfő az ünnepségen úgy fogalmazott: az új tudományos eredmények elérése érdekében nem szabadna takarékoskodni az iskolákon és a pedagógusokon.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök arról beszélt, hogy egy nemzet annyit ér, amennyit a teljesítménye, pedig időnként idehaza mostohán bánnak a tehetséggel.
Lovász László felszólalásában felhívta a figyelmet arra, hogy a magyar tudományos élet nehéz átalakuláson megy keresztül, ennek dacára nemzetközi szinten is jelentős eredményeket produkál.
A tudós az ELTE TTK Matematika Intézetének igazgatója, 1985 óta rendes tagja a Magyar Tudományos Akadémiának.
A Bolyai-díj alapítványt 1998-ban hozta létre Somody Imre üzletember és felesége, valamint Karsai Béla, a Karsai Holding Rt. elnöke és Lantos Csaba üzletember.
Az 50 ezer euróval járó elismerést eddig három akadémikus - Freund Tamás agykutató, Roska Tamás elektronikai mérnök-kutató, illetve Bor Zsolt lézerfizikus vehette át.