Szabó Ferenc a Magyar Nemzet értesüléseit megerősítve elmondta, hogy a titkosszolgálatokért felelős tárca nélküli miniszter részletes, kimerítő vallomást tett.
Közölte: várhatók még további kihallgatások az ügyben; az érintettek között lesznek prominens, és kevésbé ismert személyek is. Az ügyészség a hét végén nem tart meghallgatásokat, így legkorábban hétfőn lehetnek újabb meghallgatások.
A főügyész-helyettes hozzátette: az ügyben gyanúsított Krausz Csaba folytatólagos kihallgatására is sor kerül még, és megerősítette, hogy a nyomozást várhatóan november 17-ig befejezik. Mint mondta, nem tűnik indokoltnak a nyomozás meghosszabbítása.
Hasonlókat kérdeztek
Daróczi Dávid kormányszóvivő az MTI-nek elmondta: Szilvásy György pénteken reggel utazott le a tanúkihallgatás helyszínére és - mint volt közigazgatási államtitkártól - tőle is hasonló dolgokat kérdeztek, mint Gyurcsány Ferenctől.
Arra voltak kíváncsiak, hogyan működött a civil szervezetek, ifjúsági szervezetek támogatási rendszere - tette hozzá.
A kormányszóvivő felhívta a figyelmet arra, hogy Szilvásy György egy másik időszakban dolgozott az ifjúsági tárcánál, mint Gyurcsány Ferenc, vagyis ő az eggyel korábbi rendszerről tudott tájékoztatást adni, mivel ezeket később a miniszterelnök szigorította.