A lap cikke szerint rossz helyre tervezték a kormánynegyedet, mert a biztonsági előírások nem engedik meg az államfők, vezető diplomaták által látogatott létesítmények építését rendszeresen használt vasúti sínek közvetlen közelébe.
A kormányzati negyed építésével foglalkozó építészcsoport nem vette figyelembe azt a tényt, hogy a kormányzati negyed biztonsági szempontból olyan objektum, amelynek meg kell felelnie a NATO biztonsági előírásainak, és át kell esnie a terrorkockázati minősítő eljáráson - írja a lap.
"Kötve hiszem", hogy NATO-előírásokat kell betartanunk, ha ez így lenne, már kiderült volna - mondta Láng Balázs az InfoRádióban.
A kommunikációs vezető kijelentette: a projekt előkészítése során minden biztonsági előírást betartanak, a munkafázisokba külsős és nemzetbiztonsági szakértőket vontak be.
A vasút közelsége miatt nem merült fel extra biztonsági kockázat - tette hozzá.
Láng Balázs közölte: ráadásul még arról sem született döntés, hogy milyen elvek alapján rendezzék a Nyugati pályaudvar környékét.
Erre három forgatókönyv létezik: a sínek felülépítése, vagy lesüllyesztése, illetve a pályaudvar áthelyezése.
A kommunikációs vezető elmondta, hogy a kormányzati negyedben nem terveznek államfőket fogadni, hiszen a miniszterelnök hivatala továbbra is a Kossuth téren lesz.
Az év végéig megszületik a döntés a megoldásokról - mondta az InfoRádióban Láng Balázs.