A Külügyminisztérium - neve elhallgatását kérő - magas rangú diplomatája szerint a feszült szlovák-magyar viszony enyhítése érdekében Magyarországnak kezelnie kell a kialakult konfliktust, gyakorlati együttműködési projektek révén bővítenie kell a társadalmi kapcsolatokat, és oldania kell a történelmi feszültséget.
A szakértő azután beszélt erről - egyebek mellett az InfoRádiónak is -, hogy a szlovák parlament két hete határozatban erősítette meg a magyarok kollektív bűnösségét kimondó Benes dekrétumokat.
Jogilag nehezen kifogásolható
A tisztviselő szerint - bár az európai és nemzetközi szervezetek elítélik a kollektív bűnösség elvét - jogilag mégis nehéz lenne fogást találni a határozaton, ezért politikailag kell nyomást gyakorolni Pozsonyra.
A diplomata ezért helyesnek tartotta, hogy az európai parlamenti képviselők pártállástól függetlenül Brüsszelben is elítélték a történteket, és üdvözítőnek nevezte, hogy több külföldi képviselő is felemelte a szavát az ügyben.
A tisztviselő hozzátette, nem azt várják Európától, hogy a magyarok mellé álljon, hanem hogy hangsúlyozza a dekrétumok és az ezeket megerősítő határozat időszerűtlenségét.
Budapest pozitív gesztust vár Pozsonytól
Arra a kérdésre, hogy mi a következő lépés, a külügyi szakértő azt mondta, Magyarország most egy pozitív gesztust vár Szlovákiától, ami igazolja, hogy a partnerség a gyakorlatban is testet ölt, és hogy nem az a trend, amit a szlovákok most követnek.
A diplomata szerint a szlovák politikának fel kell tennie a kérdést, hogy a határozat tényleg használt-e a két ország kapcsolatainak, és hogy annak mi a fő üzenete.
A tisztviselő felhívta a figyelmet arra is, hogy a magyar diplomáciának óvatosan kell lavíroznia a tiltakozás és a megbékélés között, mivel a szlovák parlamenti döntés után a magyar állam joggal érezheti, hogy Szlovákia túlment minden határon, de Magyarország hosszú távon a jó viszonyban érdekelt.
A szlovákiai magyarok érdeke a fő
A külpolitika gyengeségét hangsúlyozó ellenzéki véleményekkel kapcsolatban a tisztviselő azt mondta, "a diplomácia hangereje nem egyenlő az eredményességgel", emellett Magyarország felelős a határon túli magyarokért, ezért mielőtt a külügy bármilyen lépést tesz, előbb azt kell mérlegelni, hogy ez használ-e az ottani magyaroknak.
Az InfoRádió kérdésére, nemzetközi botránnyá eszkalálódhat-e a feszültség, a diplomata azt mondta, ez a botrány már most is megvan, és feltehetőleg további európai visszhangja is lesz.