Kevés a költségvetés által biztosított keret a 2008-as olimpiai felkészülésre - mondta az InfoRádiónak Bánki Erik. Az Országgyűlés sport-turisztikai bizottságának fideszes elnöke szerint 3 milliárd 800 millió forinttal több kellene, hogy a sportolók megfelelően fel tudjanak készülni az ötkarikás játékokra.
Bár a következő olimpia egy másik kontinensen lesz, emiatt pedig több pénz kell a kvalifikációs versenyekre és az edzőtáborokra is, most pontosan ugyanakkora összeg áll rendelkezésre, mint négy évvel ezelőtt, az athéni játékokra való felkészülés utóbbi évében - mondta az InfoRádiónak az Országgyűlés sport-turisztikai bizottságának fideszes elnöke.
Bánki Erik hozzátette: egyeztettek a Magyar Olimpiai Bizottsággal, amelynek során kiderült, hogy ebben az évben legalább még 800 millió forint kellene, jövőre pedig, a teljes olimpiai szereplés költségvetéséhez legalább további 3 milliárd forintra lenne szükség.
A politikus szerint az összeg előteremtése kormányzati szándék kérdése.
KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag