A jogsértő cégeket akár meg is büntethetik. A törekvés nem véletlen; az Európai Unióban szakmai számítások szerint évente több mint 41 millió dolgozót érint a munkahelyi stressz. Az ehhez kapcsolódó kiadások, valamint az ebből eredő üzleti károk mértéke meghaladhatja az országok GDP-jének egy százalékát.
A Népszabadság azt írja, hogy az állampolgári jogok országgyűlési biztosának jogkörében eljáró Péterfalvi Attila adatvédelmi ombudsman rendkívül éles állásfoglalást tett közzé a Budai Gyermekkórház bezárásával kapcsolatosan. Ebben részletesen elemzi a szerinte átgondolatlan kapacitás-elosztások okozta helyzetet, leszögezve: az új beutalási rend szerint az eddig egy helyen elérhető ellátások néhány kivételével szétszóródtak, s csak a város különböző pontjain hozzáférhetőek. Péterfalvi Attila a beadvány alapjául szolgáló kormányzati intézkedés módját és várható következményeit ítélte olyannak, hogy szükségesnek látta a helyzet vizsgálatát. Az ombudsman alkotmányossági aggályaira válaszul a szaktárca leszögezte: továbbra is támogatják az integrációs terveket.
A Magyar Nemzet úgy értesült, hogy az első körben kirendelt igazságügyi fegyverszakértő vizsgálata szerint lőfegyver volt Vadász János volt szocialista politikusnál, amikor nyáron egy kerékpárossal konfliktusba keveredett.
A BRFK-nál mindössze annyit közöltek, hogy az első vizsgálat eredménye után Vadász János egy másik igazságügyi fegyverszakértő vizsgálatát kérte. Július végén az Andrássy úton, a Kodály köröndnél keveredett egy kerékpáros és az autóval közlekedő Vadász János konfliktusba. A biciklista szerint az autó leszorította őt az útról, ezért a kocsira ütött, és szidalmazni kezdte a számára ismeretlen sofőrt, aki válaszul fegyvert rántva megfenyegette.
Az Index.hu beszámol arról, hogy gyermekkoporsóval, bekötözött kezű, járókeretes aktivistákkal tartott békés demonstrációt Tatabányán, kedden a Polgári Körök Szövetsége Horváth Ágnes egészségügyi miniszter látogatása előtt, a Modern Üzleti Tudományok Főiskolájának bejáratánál. A főiskola előtt demonstrálók közbekiabálással, füttykoncerttel fogadták az egészségügyi miniszter fórumára érkező Schvarcz Tibort, Tatabánya szocialista országgyűlési képviselőjét, az Országgyűlés Egészségügyi Bizottságának alelnökét.
A Napi Gazdaság számol be arról, hogy az illetékhivatalok a jövőben az adózás rendjéről szóló törvény módosítása szerint minden érdeklődőnek, akár magánszemélyeknek is szolgáltatnak majd adatokat. Ennek díjazásáról még folynak az egyeztetések.
Hanganyag: Rezsek Gyõzõ