Sándor Zsolt, a Panda Security magyarországi igazgatója az InfoRádióban elmondta: mára kialakult egy vevői és egy szolgáltatói hálózat is a számítógépes bűnözésben.
Akik korábban bankot raboltak vagy kábítószerrel kereskedtek, rájöttek, hogy a cyberbűnözésben is hatalmas üzleti lehetőség van.
Hozzátette: manapság sokkal könnyebb 100 ezer emberből valamilyen módon kicsalni egyenként 1000 forintot, akár úgy is, hogy azt a megkárosított ne vegye észre, mint betörni egy bankba, és onnan elvinni 100 millió forintot.
A számítástechnikai bűnözésben pedig már mindennek megvan az ára.
Egy komolyabb spam-kampány például 1.500 dollárba kerül, ha pedig egyszerűen le akarjuk bénítani a célcsoport szerverét, hogy oda bejuthassunk, azért óránként 20 dollárt kell fizetni.
Elmondta azt is, hogy a naponta megjelenő új vírusok száma az utóbbi időben extrém módon megnőtt. Míg tavaly novemberig naponta 100-200 új vírussal kellett számolni, azóta napi 10-20 ezer jelenik meg.
Hanganyag: Rezsek Gyõzõ