Az ivóvíz ára 50, de akár 100 százalékkal is emelkedhet, ha privatizálják az állami tulajdonú vízműveket. Ezt Ányos József, a Magyar Vízközmű Szövetség elnöke mondta az InfoRádiónak.
A szövetség vezetője azt mondta: Magyarországon a vízellátás berendezéseinek karbantartására az elmúlt 15-20 évben nem sokat költöttek a közművek, így azokat nem tartották megfelelő műszaki szinten.
Mivel évtizedes elmaradásokat nehéz lenne egyszerre pótolni, a megoldás az állami tulajdonú vízművek privatizációja lenne, amelynek keretében a vevőnek kötelessége lenne felújítani a tulajdonába kerülő berendezéseket.
Ez azonban szavai szerint akár másfél, kétszeresére is növelhetik a víz árát. Ányos József elmondta: az országban vannak olyan területek, ahol az ár eddig semmiféle gazdasági racionalitást nem tükrözött, pusztán az politikai akaratot tükrözte.
Hanganyag: Rezsek Gyõzõ
KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag