Nagy András Péter, a kiskunhalasi kórház sebészeti osztályát vezető főorvos elmondta: a kórházból már a portásokat is elküldték, feladatukat a nővérek látják el.
A 130 ezer embert ellátó intézménynek egyetlen olyan gyomortükröző készüléke van, amely alkalmas a vérzés elállítására is. Legutóbb néhány napja kellett megoperálniuk egy beteget csak azért, mert a készülék javítás alatt volt. Az orvos beszámolt arról is, hogy egy tályogból levett váladék vizsgálatáról nyolc nap múlva kapott eredményt.
"Ha én akkor a szakmai szabályok szerint megvárom az eredményeket, rég halott lenne a beteg" - fogalmazott.
Kiss Ákos, a miskolci megyei kórház gyermeksebészeti osztályának vezetője a teljesítménykorlátozás kapcsán hangsúlyozta, hogy kiderült: a kórháznak biztosított összeg a sürgősséggel felvett betegek ellátást sem fedezi.
Éger István, a MOK elnöke hangsúlyozta: a két főorvos által elmondottak az "országosan általános helyzetet" tükrözik.