Az Országgyűlés elnöke szerint egészen a rendszerváltozásig visszamenően meg kellene vizsgálni, ki mennyire tartotta be a privatizációs szerződéseket.
Szili Katalin a Magyar Rádió Vasárnapi Újság című műsorában az állami vagyonról szóló törvény elfogadásával összefüggésben hangsúlyozta: a magánosítás is egyfajta megoldás, de garancia kell arra, hogy az gyarapítsa a nemzetgazdaságot.
Véleménye szerint az állam nem vonulhat ki az egészségügy és az oktatás területéről.
A házelnök a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának pénteki ülésén elfogadott nemzetpolitikai stratégiáról azt mondta: ez érzelmi megbékéléshez vezethet, amely alapja lehet egy nemzetpolitikai törvény megalkotásának.
Arra a kérdésre, miszerint sokan benne látják az új miniszterelnököt és vállalná-e ezt a feladatot, Szili Katalin azt válaszolta: erről nem hallott, és jól érzi magát jelenlegi pozíciójában.