Koalíciós egyeztetést tartanak a Polgári Törvénykönyv tervezett módosításáról - mondta a kormányszóvivői tájékoztatón az igazságügyi és rendészeti miniszter.
Takács Albert azután beszélt erről, hogy a kormány meghallgatta a jogszabály-változtatásra vonatkozó minisztériumi javaslatról.
A miniszter elmondta: a tervek szerint a változtatás egy esetleges személyiségi jogsértésnél akkor is lehetővé tenné a fellépést, ha a kijelentésnek nincs konkrét címzettje, emellett civil szervezetek, érdekképviseletek is kezdeményezhetnének eljárást.
Takács Albert elképzelhetőnek nevezte, hogy még az idén hatályba lép a módosított jogszabály.