A Századvég és a Forsense közvélemény-kutatók felmérése szerint a teljes választókorú népesség 26 százaléka szavazna a Fideszre, míg 17 százalékuk a szocialista pártra.
A biztos szavazó pártot választó népesség 54 százaléka szavazna az ellenzéki pártra, míg 33 százalékuk a szocialistákra. A felmérés kitér arra is, hogy a jelenlegi kormány hatalmon maradását a lakosság 43 százaléka, míg távozását 42 százaléka támogatja.
A kutatás szerint a két kisebb parlamenti párt közül az MDF négy, az SZDSZ pedig három százalékos támogatottsággal rendelkezik, míg a többi párt, így a KDNP mögött álló választói csoport méretét gyakorlatilag nem lehet megmérni.
A Századvég és a Forsense felmérése szerint a válaszadók 33 százaléka Gyurcsány Ferencet, míg 34 százalékuk Orbán Viktort tartja alkalmasabbnak a kormányfői poszt betöltésére.
A Századvég-Forsense felmérése is azt bizonyítja, hogy a megkérdezettek egyre inkább kiábrándulnak a teljes politikai elitből - mondta az InfoRádióban a cég kutatási igazgatója.
G. Fodor Gábor hozzátette: bár továbbra is jelentős a Fidesz előnye az MSZP-vel szemben, az emberek nagy része úgy gondolja, álviták folynak Magyarországon és növekszik az igény egy új politikai erő megjelenésére.