A XV. kerületben, a Kolozsvár utca, a Körvasútsor és a Szent Korona útja között Szeptember 1-jén a szegélymunkálatokkal megkezdődött a Kolozsvár utca felújítása.
Ezen a héten lemarják a burkolatot, a szegélyeket átépítik, a buszmegállókat erősített szerkezettel újjáépítik, végül aszfaltoznak, majd szeptember 20-án átadják az utat a forgalomnak.
A felújítás alatt sávszűkületre, illetve szakaszos sávlezárásra kell számítani, valamint tilos az utcában parkolni.
A XIII. kerületben, a Váci út, a Vasúti híd és Árpád híd között hétfőn kezdődött meg a Váci út felújítására a belváros felé vezető oldalon.
Hétfőn és kedden az első 300 méteren a szélső két sávot zárják le, itt lemarják a burkolatot, majd a belső két sávot veszik munkába.
A teljes három kilométeres szakaszt folyamatosan, szakaszosan újítják fel, és mindig csak két sávot zárnak le a négy sávból. A felújítás várhatóan október 30-án fejeződik be.
A XV. kerület Szentmihályi út, a Dessewffy Arisztid utca és a Nyírpalota utca között több ütemben újítják fel. A felújítás várhatóan október 15-ig tart.
A III. kerületben a Folyondár utca 1.308 méter hosszúságban, összesen 9.156 négyzetméteren újul meg a Szépvölgyi út és a Kiscelli utca között, a felújításba ezen kívül beletartozik a Kolostor utca is.
Ezeken kívül Budapesten, még 11 helyen végeznek felújításokat, amelyek forgalomkorlátozásokkal járnak.