Bár az oktatási tárca államtitkára többször jelezte, hogy a pedagógusok már a nyár elején tudhatták, lesz-e állásuk, vagy megmarad-e az osztály, amelyet vezettek, ez idén nem derült ki - mondta az InfoRádiónak a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke.
Kerpen Gábor közölte: ugyan a legtöbb önkormányzatnál már tavasszal határoztak az iskolák esetleges átalakításáról, a pedagógusok létszámáról és az osztályszámokról szóló döntéseket egészen augusztus 31-ig módosíthatták.
A PDSZ elnöke hozzátette: volt olyan pedagógus, aki csak ekkor értesült arról, hogy az az osztály, amelyet vezetett, már nem létezik, hiszen összevonták egy másikkal.
Mint mondta: volt olyan Tolna megyei település, ahol úgy határoztak, átadják az iskolát egy másik fenntartónak, augusztus közepén azonban kiderült, hogy az nem működtetheti tovább az intézményt, ezért a gyerekeket máshol kellett elhelyezni.
A PDSZ elnöke úgy véli: ilyen esetek azért fordulhatnak elő, mert a kormányzat olyan finanszírozási feltételeket teremtett, amelyek arra késztetik az önkormányzatokat, hogy adják át az intézményeiket más fenntartónak.
Kerpen Gábor szerint az átalakítások oka, hogy forrásokat vonnak ki a közoktatásból előzetes hatásvizsgálat nélkül.Az esélyegyenlőséghez kisebb osztályok kellenek
Az esélyegyenlőség nem teremthető meg akkor, ha több tízmilliárd forintot vonnak ki a közoktatásból, nyolc-tízezer pedagógust elbocsátanak, olyan finanszírozási rendszert alakítanak ki, amely miatt növelni kell az osztálylétszámokat, és az önkormányzatoknak át kell adniuk más fenntartóknak az iskolákat - jelentette ki a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke.
Kerpen Gábor hozzáfűzte: bár a kilencvenes évek óta csökkent a gyerekek száma, a pedagógusok létszáma nem apadt ennek arányában, ennek azonban oka az is, hogy megnőttek az iskolák feladatai és változott a társadalmi környezet.
Már nem csak állami-önkormányzati fenntartású intézmények működnek, a kilencvenes években egyre több egyházi, alapítványi és magániskola volt, amelyek nagy része ma is fennáll, vagyis van rájuk fizetőképes kereslet - közölte a PDSZ elnöke.
A csoportbontások, az idegen nyelvek tanítása miatt is több pedagógus kell - mondta Kerpen Gábor, aki hozzátette: a jobb színvonal eléréséhez csökkenteni kellene az osztálylétszámot, ehhez pedig sok pedagógus és osztályterem kell.
Hanganyag: Szûcs Péter