A fővárosi önkormányzat bezárja az újpesti uszodát. Derce Tamás IV. kerületi polgármester elmondta: nem ért egyet a döntéssel, a kerületnek viszont nincs annyi pénze, hogy megvásárolja és maga működtesse a létesítményt.
Az uszoda 1974-ben épült, azóta nem újították fel. A rendkívül elhanyagolt állapotban lévő létesítményt több mint 600 millió forintért adná el a főváros.
A kerület azonban nem tudja megvenni, a felújítására és az üzemeltetésére pedig szintén nem lenne pénze.
A kerület polgármestere úgy látja: aggasztó folyamat játszódik le Újpesten.
Korábban a szülőotthont zárták be, majd a gyermek szakrendelőt, a tűzoltóság egy részét máshová költöztették, azaz folyamatosan megszűnnek azok a létesítmények, amelyek könnyebbé tehetnék az újpestiek életét.
Hanganyag: Tenczer Gábor
KAPCSOLÓDÓ HANG:
Mogyorósi Ferenc (Budapesti Gyógyfürdõ Zrt.)
Hanganyag