"A Magyar Demokrata Fórum szerint az államnak kötelessége polgárai egészségének védelmében cselekedni és megállítani a kedvezőtlen folyamatokat, ezért azt javasolja a kormánynak, hogy az igénylők csak negatív AIDS-teszt mellett kaphassanak hosszú távú tartózkodási vízumot" - hangsúlyozta Pettkó András.
A javaslat szerint csak azoknak kellene negatív HIV-tesztet bemutatniuk, akik az Európai Unión kívüli, úgynevezett harmadik országból érkeznek Magyarországra és vízumkötelezettek - tette hozzá.
Pettkó András hangsúlyozta: azt remélik, hogy a kormányzat a javaslat alapján megváltoztatja a vízumkiadási szabályokat és ezzel megelőzhető lesz a kelet-európai országokban tapasztalható HIV-robbanás. A képviselő szerint azért is fontos lenne a módosítás, mert évente 30-40 ezer tartózkodási engedélyt ad ki Magyarország.
Az AIDS terjedése elleni idegenrendészeti eszközök használata elfogadott gyakorlat a más államokban is, így például Lengyelországban, Ausztráliában vagy az Egyesült Államokban - mondta Pettkó András.
Törvény szabályozza
A harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007-es törvény szerint a tartózkodási engedély kiadását vagy meghosszabbítását meg kell tagadni, ha a harmadik országbeli állampolgár közegészséget veszélyeztető betegségben szenved, és nem veti alá magát kötelező és rendszeres egészségügyi ellátásnak.
A törvényhez kapcsolódó kormányrendelet kimondja: a harmadik országbeli állampolgár tartózkodási kérelmében köteles nyilatkozni arról, hogy tudomása szerint van-e fertőző betegsége, és ha igen, részesül-e rendszeres ellátásban. A rendelet szerint a harmadik országbeli állampolgár kötelezhető a szükséges orvosi vizsgálatok elvégzésére vagy orvosi igazolás bemutatására.
Az MTI-nek korábban nyilatkozó szakértők szerint a megváltozott szexuális szokások, a felvilágosítás alacsony szintje és a migrációs folyamatok miatt Magyarország egyfajta HIV-robbanás előtt áll. A regisztrált fertőzöttek száma évről-évre emelkedik: korábban évente 60-70, ma már 80-100 új esetet regisztrálnak Magyarországon. A regisztrált pozitívok száma egy-két éven belül meghaladja majd a másfél ezret.
Alacsony fertőzöttség
Magyarország a romló adatok ellenére - Szlovákiához és Csehországhoz hasonlóan - még mindig viszonylag alacsony fertőzöttségű államok közé tartozik. A szakemberek szerint ugyanakkor kérdés, hogy a Romániában, Ukrajnában és a Balti-államokban tapasztalt robbanás mikor éri el Magyarországot.
Az ENSZ szervezete, a UNAIDS és az Eurostat adatai azt mutatják, hogy Nyugat- és Közép-Európában jelenleg 720-740 ezer HIV-fertőzött él. Évente 20-22 ezren kapják el a gyógyíthatatlan betegséget.