Az államfő kiemelte: az iskolában nagyon jó a továbbtanulási arány, a diákok 65 százaléka bejut a felsőoktatásba.
Mindeközben a tanulók egyharmada roma, de nincsenek elkülönített osztályok, és a cigánygyerekek is minden évben nyújtanak valamilyen kiemelkedő teljesítményt - jegyezte meg Sólyom László.
A köztársasági elnök elismerését fejezte ki a cserhátsurányiaknak, ami "egyben minden kistelepülés küzdelmének is szól, és rájuk akarja irányítani az ország figyelmét".
Az államfő hnagsúlyozta: országjárása során mindenütt találkozik a kis falvak élni akarásával.
A köztársasági elnök a csökkenő születésszámról azt mondta: lehet egy ideig más falvakból idehozni a gyerekeket, de ha a tendencia folytatódik, egy idő múlva itt is üresek maradnak a padok.
A cserhátsurányi Tessedik Sámuel Körzeti Általános Iskolát 1995-től közösen tartja fenn a körjegyzőségben működő Cserhátsurány és Herencsény önkormányzata, a herencsényi gyerekeket iskolabusz szállítja.