Közös közúti járőrszolgálatot indítottak a szlovén és a magyar hatóságok a két ország határán - jelentették be a szlovéniai Lendván.
A Nagykanizsai Határőr Igazgatóság rendészeti igazgatóhelyettese közölte: egy egységben két szlovén rendőr, illetve egy-egy magyar rendőr és határőr teljesít szolgálatot.
A csoportok mindkét állam területén tíz kilométeres mélységben igazoltathatnak, és szükség esetén feltartóztathatják az ellenállást tanúsítókat; kényszerintézkedésre azonban már csak az adott ország rendőre vagy határőre jogosult.
Fülöp Árpád elmondta: a közös járőrszolgálat négy hónapig, a tervezett schengeni csatlakozásig működik, januártól ugyanis lehetővé válik a két ország bűnüldöző szerveinek fellépése a másik állam területén.
Példaként elhangzott: ha Muraszombaton kirabolnak egy bankot, akkor a szlovén rendőrök akár Nagykanizsán is elfoghatják az elkövetőt.