"Sok dolog lesz. Gyurcsány Ferenc végig fasisztázni fog minket, ez a félév ezzel fog eltelni" - fogalmazott Navracsics Tibor az InfoRádió Aréna című műsorában, hozzátéve: a kormányfő egyszer már belebukott ebbe.
A Fidesz frakcióvezetőjének szerint a miniszterelnök tavasszal már antiszemitának titulálta a Fideszt, de ez az emberek ezt nehezen hitték.
"Most próbálkozik a fasisztával. Majd meglátjuk, hogy ez mennyire megy, végül is radikális jobboldali emberek a kezére játszanak ebben a tekintetben" - tette hozzá a politikus.
Képviselni a magukra hagyott rétegeket
Navracsics Tibor hangsúlyozta: ennek ellenére a Fidesz a parlamentben képviselni fogja mindazokat a rétegeket, akiket a kormányoldal elhagyott.
Ez egyetemistákat, a nagycsaládosokat vagy a nyugdíjasokat, akiktől szavai szerint a kormány elvette a 13. havi nyugdíjat, hiszen az emberek éves terhei 70-100 ezer forinttal nőttek.
A Fidesz frakcióvezetője úgy véli: politikai reménytelenség van ma Magyarországon.
Navracsics Tibor szerint az elmúlt egy év megszorításai felemésztették az emberek tartalékait, éppen ezért egyre több szervezet kényszerül demonstrációra vagy munkabeszüntetésre, hogy javítson az esélyein.