Zalaegerszegen újabb betegek jelentkeztek vírusos agyhártyagyulladás gyanújával a megyei kórházban. Az intézmény fertőző osztályának vezetője elmondta: Zalában és Vas megyében így már meghaladja a 20-at a fertőzöttek száma.
A zalaegerszegi megyei kórház fertőző osztályának vezetője közölte: csütörtök délelőtt mentővel vittek be a kórházba egy idős beteget, aki feltehetően szintén forralás nélkül fogyasztott a Lakhegyről származó, és a gyanú alapján kullanccsal fertőzött kecsketejből.
Ribiczey Pál az InfoRádióban beszámolt arról, hogy a többi, agyhártyagyulladás gyanújával jelentkező közül volt olyan, akinek azt ajánlották, hogy feküdjön be az osztályra, mert súlyosbodhatnak a panaszai, de ő egyelőre otthon akar gyógyulni.
Szombathelyen továbbra is három fertőzöttet ápolnak agyhártyagyulladás miatt.
A Zala megyei főállatorvos korábban elmondta: zárolták azt a kecsketenyészetet, ahonnan a fertőzött tej származott.
Hanganyag: Nagy Tamás
KAPCSOLÓDÓ HANG:
Ribiczey Pál fõorvos