Kilencven százalékban kész a Kálvin téri templom megerősítése - mondta el az InfoRádiónak a beruházást felügyelő Eurometro projektvezetője.
Varga Zoltán közölte: csak a templom esetében kellett ilyen munkálatokat végezni, de a környező épületeket - ahogyan a többi metróállomás építésénél - is figyelik. Egy prizmarendszer méri, hogy mozognak-e a házak.
Korábban a Kálvin téri templom gondnoka az InfoRádiónak azt mondta, hogy szeptemberig, a munkálatok befejezéséig nem harangoznak.
A projektvezető most hozzátette: harangozni akár csütörtöktől is lehet, bár éppen a tornyon kell még dolgozni, ami egy-két hétig is elhúzódhat.
Az épület megerősítése miatt el kellett mozdítani a templom amúgy is rossz állapotban lévő orgonáját, amely emiatt megsérülhetett.
Varga Zoltán szerint a metró építője és építtetője nem felel a hangszerért, így még sokáig kell egyeztetni arról, milyen pénzből finanszírozzák majd az orgona helyreállítását.
Egyelőre nem lehet tudni, mennyibe került Kálvin téri templom megerősítése, ezt a kivitelező még számolja - közölte a projektvezető, aki hozzátette: az összeg biztosan nem éri el az egymilliárd forintot.
A számításokat az Eurometro vizsgálja majd meg, és ez a cég dönti el, hogy mely tételek jogosak és fizethetők ki - közölte Varga Zoltán.
Hanganyag: Tenczer Gábor