A Rendészeti Biztonsági Szolgálat tagjait azzal vádolják, hogy tavaly szeptember 20-ára virradóra, a Blaha Lujza térnél megrugdostak egy, a tüntetők közül kiemelt, földön fekvő férfit.
A három rendőr közül kettő jelent meg a bíróságon. Az elsőrendű vádlott - akit a vádirat benyújtása óta főtörzsőrmesterré léptettek elő - tagadta a bűncselekmény elkövetését.
Hangsúlyozta: sem ő, sem kollegái nem bántalmazták a férfit, így nem tudja hogyan keletkezhettek sérülései.
Hasonló tartalmú vallomást tett a per harmadrendű vádlottja, egy törzsőrmester is.
A rendőrök szerint az ittasnak tűnő férfi üvegeket, köveket dobált feléjük, és megpróbált kordont húzni a villamossínekre, ezért emelték ki a tömegből.
A bíró ismertetése szerint a tüntető elsősorban a fején sérült meg. A per októberben folytatódik, a harmadik vádlott, illetve tanúk meghallgatásával.