"Sólyom László egyértelmű szava most sokak számára hozna megnyugvást, további hallgatása pedig az ország nagy részének okozna csalódást" - írta közleményében a testület.
A szöveg szerint a Magyar Szocialista Párt a zéró tolerancia elvét vallja a kirekesztő, gyűlöletkeltő ideológiákkal és mozgalmakkal szemben.
"A Magyar Gárda nevű félkatonai szerveződést kétségek nélkül ezek közé soroljuk, hiszen a politikai hátországát jelentő Jobbik Magyarország Mozgalom közismerten szélsőjobboldali ideológiát vall és gyakorlatot követ. Ez pontosan kiolvasható e radikális párt vezetőinek nyilatkozataiból, a "cigánybűnözés" megoldására tett javaslataikból, vagy éppen melegellenes kirohanásaikból" - írta az MSZP elnöksége.
A testület szerint a Magyar Gárdával kapcsolatos hazai és nemzetközi heves reakciókat így nem elsietettnek és nem túlzók.
"Hazánkban az elmúlt években elszaporodtak azok a jelenségek, amelyek álszent jelképhasználattal, áthallásos mondatokkal, őszintétlen magatartással igyekeznek másnak mutatni önmagukat, mint amik: rasszista, kirekesztő, gyűlöletkeltő ideológiák letéteményesei" - vélekednek a szocialisták.
Hozzáteszik: azt vallják, hogy egy szabad országban is van határ, amelynek átlépését a csöndes, békés többség nem tűrheti el: nem lehet a politikai szabadságjogok mögé bújva kirekeszteni, félelmet kelteni senkiben.
"Felszólítjuk a többi parlamenti erőt is arra, hogy a lehető leghatározottabban utasítsa el a Magyar Gárda megalakulását, és ennek egyértelművé tétele érdekében szakítson meg minden esetleges kapcsolatot, politikai együttműködést a félkatonai alakulat hátországát adó Jobbik Magyarország Mozgalommal!" - olvasható a szövegben.Kumin Ferenc, a Köztársasági Elnöki Hivatal főosztályvezetője az MSZP kérésére reagálva azt mondta: Sólyom László elítéli a félelemkeltésre alkalmas rendezvényeket és a félelemmel való manipulációt is.
"Az államfő egyaránt elítéli a félelemkeltésre alkalmas demonstratív rendezvényeket, valamint a félelemmel való manipuláció eszközét is - amint erre augusztus 20-i beszédében is utalt" - jelentetteki Kumin Ferenc.
Sólyom László biztos a magyar demokrácia erejében - tette hozzá a főosztályvezető.