Gyalog Rozi Nagy Imre titkárnője, később a Szabad Föld, a Falurádió és a Szabad Kossuth Rádió munkatársa, majd a Népművészet című havilap szerkesztője volt - emlékeztet a szövetség.
Gyalog Rozi temetése a családtól kapott információ alapján a Fiumei úti temető 1956-os parcellájában lesz - az időpontot később közlik.
Gyalog Rozi Mezőtúron született 1927-ben, földműves családban. Tizennyolc évesen, 1945. januárjában a helyi földosztó bizottság tagja, társaival élelmet gyűjtött az éhező budapestieknek.
Első cikkei a Szabad Földben jelentek meg, majd 1950-től a Falurádióhoz kerül rádióriporternek.
1956. október 28-án aláírta a forradalmi Szabad Kossuth Rádió alapításának dekrétumát. Ezután a riportjaival szolgálta a forradalmat a rádióban. Mások mellett a 16 esztendős, később halálra ítélt Mansfeld Péterrel és társaival a Bakáts téri klinikán készített riportot.
A forradalom leverése után a rádió vezetése kitiltotta munkahelyéről, kizárták a MÚOSZ-ból, és egy ideig még segédmunkásként sem tudott elhelyezkedni.
A rendszerváltást már nyugdíjasként élte meg. A MÚOSZ 1993-ban örökös tagjává fogadta és két évvel később Aranytollal tüntetett ki.