A rendezvények biztosításának parancsnoka a kormányszóvivői tájékoztatón elmondta: a hajón fogadni tudják a jelentősebb helyszíneken lévő térfigyelő kamerák képeit, illetve a vízi járműről élőképet tudnak küldeni.
Nagy-Juhák István hangsúlyozta: a rakpartokon lezárták azokat a részeket, ahonnan nem, vagy csak nehezen lehetne kimenekíteni az embereket.
A dunai vízirendészet parancsnoka az InfoRádióban arról számolt be, hogy 23 vízi járművel 54 rendőr áll majd készenlétben a Dunán.
Vízváry György közölte: a személyszállító hajóknak augusztus 20-án este fél 9-ig be kell érniük a Petőfi-híd és a Margit híd közötti folyószakaszra, hogy a tűzijáték kezdetéig ki tudjanak kötni.
Budai Bernadett kormányszóvivő az InfoRádióban azt mondta: az emberek biztonsága érdekében rendelt el az operatív törzs hajózási tilalmat.
Hozzátette: a hajózási szövetség által kilátásba helyezett kártérítési igény ügyében később alakítja ki álláspontját a kormány.