Daróczi Dávid kormányszóvivő úgy fogalmazott: a pályázatoknak a zöld gondolatot és a polgárbarát szolgáltató államot is jelképezniük kell.
Hozzátette: az ötleteket postán, illetve e-mailben lehet eljuttatni a Kormányzati Negyed Projektirodához.
A beérkező pályázatok közül szakmai zsűri választja ki a 10 legjobbat, majd internetes szavazáson dől el, hogy mi lesz a majdani kormányzati negyed elnevezése. Eredményhirdetés a jövő év elején várható.
A beruházást felügyelő miniszterelnöki megbízott arról számolt be, hogy jövő kedden dől el, mely konzorciumokat hívják meg az ajánlattételi szakaszra a kivitelezői pályázat során.
Görözdi György hozzátette: a Nyugati Pályaudvaron már novemberben megkezdik egyes sínek bontását, a műemléki épület melletti vágánysort jövő tavaszig megszüntetik. A pályaudvar jövőjéről december végéig dönt a kormány.