Várhatóan a hétvégére helyreállhat Miskolc vízszolgáltatása, miután a kedden lezárt tapolcai kút vize már tisztul.
A Miskolci Vízművek Kft. igazgatója emlékeztetett arra: a megfigyelő rendszerük kedden jelezte, hogy a víz túl zavaros, ezért zárták ki a kút víztermelését a rendszerből.
Vojtilla László hozzátette: bár a kieső mennyiséget megpróbálták pótolni, Miskolc egyes területein nyomáscsökkenés és vízhiány volt, ezért lajtos kocsikból is osztanak vizet.
Az igazgató közlése szerint a víz zavarosságának csökkenésével párhuzamosan már megkezdték a víznyomás kiegyenlítését a városban és felkérték a nagyobb fogyasztókat az önkorlátozásra.
Vojtilla László szólt arról is, hogy rémhírterjesztés miatt feljelentést tesznek, mert olyan információk láttak napvilágot, hogy fertőző a miskolci víz. Ezt a cég mellett a tisztiorvosi szolgálat is cáfolta.