Bojkottra szólít fel a Civil Jogász Bizottság az Auchan áruházlánc ellen, mivel gyakorlat, hogy az üzletekből vásárlás nélkül távozóknak kötelezően meg kell mutatniuk a táskájuk tartalmát egy biztonsági őrnek - mondta az InfoRádiónak a szervezet társelnöke.
Morvai Krisztina közölte: az ellenőrzés nem szúrópróbaszerű, és nem csak azokat ellenőrzik, akik gyanúsak, annak ellenére, hogy az áruházakban kamerák és detektoros kapuk működnek, valamint civil és egyenruhás biztonsági őrök figyelik a vevőket.
A jogász hangsúlyozta: a bojkott addig tart, amíg a menedzsment ki nem áll a nyilvánosság elé, és bocsánatot nem kér az emberi méltóság tömeges megsértéséért, valamint be nem jelenti, hogy felhagynak ezzel az ellenőrzési gyakorlattal.
Bojkott lehet a biztosítók ellen is
A Civil Jogász Bizottság társelnöke elmondta: most vizsgálják, hogy indokolt lenne-e a több-biztosítós egészségügyi rendszerben részt venni szándékozó biztosítótársaságok ellen is bojkottot hirdetni.
Morvai Krisztina elmondta: azt szeretnék, hogy az emberek értsék meg, miért sérti az emberi jogokat a több-biztosítós modell, majd belátásuk szerint döntsenek arról, hogy felbontják-e ezekkel a cégekkel a már meglévő szerződéseiket, vagy arról, hogy nem kötnek új biztosításokat.