Spagettiket és más száraztésztákat tesztelt a Kosár című fogyasztóvédelmi újság. A korábbi vizsgálatokhoz hasonlóan most is bebizonyosodott, hogy nem feltétlenül a legdrágább termék a legjobb minőségű - mondta az InfoRádiónak a reklámmentes lap főszerkesztője.
Pavlovics Ágota kijelentette: a spagettik közül három bizonyult kiválónak, kettő jónak, és három közepesnek, míg három masnitészta között egy-egy kiváló, jó és közepes akadt.
Kiderült, hogy a spagettik között az egyik áruházlánc saját terméke a legjobb minőségű, miközben az áru csak 169 forintba kerül. A minőség szempontjából szinte ugyanilyen jól szerepelt egy neves márka terméke, amely azonban 275 forintért vásárolható meg.
A főszerkesztő elmondta azt is, hogy a fogyókúrázóknak érdemes durumtésztát fogyasztaniuk, mert ebben kevesebb energia és zsír van, mint a hagyományos fajtákban.
Hanganyag: Herczeg Zsolt
KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag