Az MDF szerint új kormányrendeletet kell alkotni a vízbázisok védelmére. Az ellenzéki párt szerint a vízbázis állapotfelmérésére a kormány az elmúlt években egyetlen fillért sem fordított.
Katona Kálmán, az MDF szakpolitikusa azt mondta: két hét múlva jár le a korábbi határozat határideje, miközben a szakemberek még nem végezték el több mint hárommillió ember ivóvízét biztosító vízbázis állapotfelmérését.
Az ellenzéki politikus hangsúlyozta: az elmúlt három évben erre a célra egyetlen fillért sem fordított a kormány.
Katona Kálmán úgy fogalmazott: nem elég meghosszabbítani a jelenlegi rendeletben szereplő határidőt, új szabályozásra van szükség, amely figyelembe veszi a globális klímaváltozás hatásait is.
KAPCSOLÓDÓ HANG:
Katona Kálmán