A főváros elképzeléseivel ellentétben még 2012 előtt, és a Nagykörút vonalától kijjebb eső körben kellene bevezetni az útdíjat - erre tett javaslatot Hegyi Gyula szocialista politikus a Levegő Munkacsoporttal közösen.
Az európai parlamenti képviselő az InfoRádióban elmondta: az útdíj összege - a londonihoz hasonlóan - a BKV-vonaljegy árának öt-hatszorosa lehetne.
Új parkolók kellenek
Hegyi Gyula közölte: a tervezet bevezetéséhez mindenképpen szükség lenne ingyenes parkolókra, ahol az agglomerációból érkezők letennék autójukat, és felszállhatnának tömegközlekedési eszközökre.
A politikus hozzátette: ugyancsak lényeges, hogy az útdíj beszedéséből befolyt összeg teljes egészében a BKV-hoz kerüljön.
2009-től lenne reális
Az M0-ás autóút északi hídját a jövő évben adják át, 2009-től pedig a teherautók sofőrjeinek minden országos úton útdíjat kell fizetniük, ezért ez lenne a megfelelő időpont arra, hogy ennek bevezessék a fővárosi változatát is - mondta Hegyi Gyula.
Az európai parlamenti képviselő felhívta a figyelmet a stockholmi példára, ahol előbb bevezették, később megszüntették az útdíjat, később pedig városi népszavazást írtak ki, amelyen a svéd főváros lakói úgy döntöttek, hogy szükség van az összeg beszedésére.
Hegyi Gyula hangsúlyozta: naponta 350 ezer autós hajt be a fővárosba az agglomerációból, akik "a jó levegőért mentek ki, de a bennmaradók maradék levegőjét veszik el".
Rogán Antal, a belváros fideszes polgármestere úgy gondolja, Budapest infrastruktúrája és lakosságának eloszlása miatt sem megoldható, hogy a belső kerületekben útdíjat szedjenek.Az angolok se szeretik
Londonban 2003 februárjában vezették be a behajtási díjat, amely először 5 font (a jelenlegi árfolyamon csaknem 1.700 forint), és hétfőtől péntekig, reggel 7-től este 6-ig kellett megfizetni - mondta Sárközi Mátyás, az InfoRádió londoni tudósítója.
Hozzátette: az emberek úgy vélik, túl nagy az a terület - körülbelül akkora, mint Budapest a legkijjebb fekvő kerületek kivételével -, ahová csak fizetés ellenében lehet behajtani, emellett arra gyanakodnak, hogy a beszedett pénzt a városi tanács tagjai zsebre akarják tenni, és nem az előre meghatározott célra, az utak karbantartására, és a forgalom javítására használják.
Londonban létezik azonban olyan út, amellyel a fizetési zónába való behajtás nélkül is el lehet jutni a város egyik végéből a másikba - mondta Sárközi Mátyás.
Drága, de hatásos
Kiemelte: a zónán belüli parkolás díja olyan magas, hogy valóban elriasztja az autósokat, kivéve, ha munkahelyük, vagy az az intézmény, ahová indultak, biztosít számukra parkolási lehetőséget.
A behajtási díj bevezetésének hatására 30 százalékkal csökkent a belső városrészek forgalma, így a zónán kívüli területeken jelentkeznek a dugók, hatalmas ott a forgalom és a zsúfoltság, odabent azonban remekül megoldották a tömegközlekedés korábbi problémáit - közölte az InfoRádió londoni tudósítója.
London korábban sem volt olyan rossz levegőjű város, mint Budapest, de a behajtási díj bevezetésével a káros anyagok mennyisége is jelentősen csökkent - mondta Sárközi Mátyás.
Hanganyag: Litauszky Balázs