A hegyeshalmi határártkelőhelyen az összes sávot megnyitották, a többi átkelőnél pár perc alatt át lehet jutni - mondta el a Határőrség szóvivője az InfoRádióban.
Tímár Zoltán hozzátette: déltől a magyar-szerb határszakaszon Röszkénél növekszik meg jelentősen a forgalom, így akár két órát is kell várakozni a kilépésre.
A határőrség ezért azt ajánlja, hogy aki teheti a tompai, vagy a hercegszántói átkelő felé kerüljön, hiszen az szombaton is pár perc alatt átjárható volt.
Vasárnap este 8 óráig a tiszaszigeti átkelőt is igénybe lehet venni, de csak a személyforgalomban.
A személyforgalomban elsősorban a hétvégén jellemző az óriási forgalom és a várakozás, így hétfőtől alighanem jelentősen javul a helyzet - mondta a Határőrség szóvivője.
Tímár Zoltán ugyanakkor figyelmeztetett arra, hogy a jövő hét némileg eltér majd a szokásostól, hiszen a Forma-1-es versenyre nagyon sok szurkoló érkezik, ami az olasz szurkolók miatt elsősorban a délnyugati határátkelőhelyeket érinti.