Az Öbölátúszás rendezőinek kérése ellenére szombaton tartják meg a Balaton-átúszást. A 26 éves múltra visszatekintő Balaton-átúszás főszervezője szerint a két rendezvény nem riválisa egymásnak.
Szántó László az InfoRádióban azt mondta: a Révfülöp és Balatonboglár közötti Balaton-átúszást hagyományosan júliusban szokták megrendezni, míg az Öbölátúszás időpontja mindig augusztusra esett eddig.
Az általa szervezett versenyt eredetileg július 21-ére tervezték, akkor azonban a hatalmas hőség nem tette lehetővé a megrendezését.
Hogy az időpontot miért a verseny előtt egy nappal jelentették be, azzal kapcsolatban Szántó László azt mondta: most is a legfontosabb szempont az időjárás volt, és a kedvező adatokat csak az utolsó pillanatban kapták meg.
Szerinte aki nagyon szeretne, az mindkét versenyen részt vehet, hiszen azokat eltérő napszakban rendezik meg.
Hanganyag: Szabó Zsuzsa