Idén először nem intézményi szinten határozták meg a felsőoktatási felvételi kapcsán azt, hogy hány ponttól részesülhet egy hallgató állami finanszírozásban, hanem országos szinten. Mivel a fővárosi egyetemekre és főiskolákra többen jelentkeztek, és valószínűleg a jobban tanuló diákok, ezekben az intézményekben többen tanulhatnak állami támogatással, mint a vidékieken.
Sokan ezt úgy értékelik, hogy megkezdődött az egyetemek versenye, a minőségi szelekció, a döntőbírák pedig maguk a diákok.
A vidéki oktatási intézmények vezetői azonban úgy gondolják, hogy a felsőoktatás versenyét szubjektív szempontok is befolyásolják, például az, hogy megközelíthető-e az adott hely vonattal, vagy hogy milyen bulizási lehetőségek vannak az adott városban.
Hiba a főváros-központúság
A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának dékánja szerint engedményeket kellett volna tenni azért, hogy a vidéki egyetemek is megtarthassák a diákjaikat.
Almási Tibor szerint szükség van az intézmények közötti szelekcióra, ám úgy véli: hiba a felsőoktatás főváros-központúságát tovább erősíteni egy kormányzati intézkedéssel.
Szerinte a diákokat ráadásul nem feltétlenül a minőség befolyásolja az intézményválasztásnál, hiszen középiskolásként ilyen irányú tapasztalataik nemigen lehetnek.
Úgy vélte: magyar felsőoktatásban szükség van a határszéli nagy képzőhelyekre is, ezért olyan mechanizmusokat kellene beépíteni a rendszerbe, amely némi előnyt biztosít a vidéki intézményeknek.
Szerző: Egeresi Tünde
Hanganyag: Seres Gerda