A budapesti kiemelt uniós beruházások jelentős részt hasítanak ki a közép-magyarországi fejlesztések közt. A Szépművészeti Múzeum térszint alatti kiépítése vagy a Zeneakadémia felújítása mellett a gödöllői Grassalkovich kastély és a szentendrei skanzen újulhat meg, valamint több út is megépülhet.
Szabó Imre, a Közép-Magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács elnöke az InfoRádióban elmondta: 37 kiemelt projektről döntöttek, amelyek összesen 34,5 milliárd forintot kapnak.
Ezen belül a Szépművészeti Múzeum földfelszín alatti bővítését 3,1 milliárd forinttal támogatja az Európai Unió, a szentendrei skanzen fejlesztését - ahol egy oktatási központ is épül - 2,4 milliárd forinttal, a Budai Vár felújítását 9 milliárd forinttal.
Emellett szintén támogatást kap az M0-ás autóút déli szakaszának építését, 39 milliárd forintot adnak a 4-es főút kiszélesítésére, a Pest megyei, települések közötti utak felújítását pedig 6,5 milliárd forintot juttatnak.
Hanganyag: Németh Zoltán
KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag