Több mint ezer gyógyászati segédeszköz támogatása nő

Infostart
2007. július 24. 15:14
Korrigálja az Egészségügyi Minisztérium a gyógyászati segédeszközök támogatását. A változás 800 ezer beteget érinthet, a tárcának pedig másfél-kétmilliárd forintba kerül.

Összesen 1.250 gyógyászati segédeszköz támogatási kulcsa nő augusztustól - jelentette be az egészségügyi miniszter.

Korábban az InfoRádió is beszámolt arról: több betegszervezet jelezte, hogy a gyógyászati segédeszközök támogatottságának decemberi változása miatt jelentősen növekedtek az ilyen eszközöket használók terhei.

Horváth Ágnes elmondta: hosszasan egyeztettek az orvostechnikai eszközök gyártóinak és forgalmazóinak szövetségével, amelynek következtében a változással a sztómásoknak, a gyulladásos bélbetegeknek 18 éves kor alatt ezentúl napi három, felnőtteknek napi két sztómazsák írható fel.

A támogatás mértéke 50-ről 70 százalékra nő bizonyos kötszerek, 85 és 70 százalékra az inkontinenciabetétek esetében.

Az ortopédiai eszközöknél 50 helyett 75 százalékra, míg egyes termékeknél 70 helyett 85 százalékra nő a támogatási kulcs.

Ortopéd cipők esetében vannak olyan termékek, amelyek esetében 95 százalékra áll vissza az egészségbiztosító támogatása.

Az egészségügyi tárca vezetője közölte: másfél-kétmilliárd forintjába kerül az államnak a változtatás.

Horváth Ágnes ugyanakkor hangsúlyozta: a támogatási kulcsok növekedésével egy időben az Országos Egészségbiztosítási Pénztár ellenőrzései is megindulnak a lehetséges visszaélések miatt.

A politikus elmondta: korábban volt már példa arra, hogy egy olyan kötszert, amelyet 3-4 naponta kellett volna használni, úgy számoltak el az OEP felé, hogy a felírás szerint azt ötóránként cserélték.

Hanganyag: Gál Ildikó


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást