"Magyarországnak rengeteg tennivalója van"

Infostart
2007. július 21. 14:52
A szabályozás alkalmazásában van az unió közös közlekedéspolitikájának gyenge pontja - mondta Barsiné Pataky Etelka az InfoRádió Aréna című műsorában. A néppárti európai parlamenti képviselő szerint csak akkor szabad kitenni a versenynek a Magyar Postát, amikor a társaság már felkészült erre.

A Fidesz listáján megválasztott politikus közölte: nagyon nehéz érvényt szerezni a közös közlekedéspolitikának, mert a jogszabályokat a tagállamok vagy alkalmazzák, vagy nem. Utóbbi esetben eljárás indul ellenük, de ez nagyon lassú folyamat.

Barsiné Pataky Etelka kiemelte: korábban egyoldalúan előnyben részesítették a vasutat, ma már viszont az EU arra törekszik, hogy minden ágazatot egyenletesen, könyezetkímélő módon fejlesszen.

Emellett nagyon fontos, hogy az emberek egy rendszerként használhassák a közlekedési ágakat, Magyarországnak ebben rengeteg tennivalója van - hangsúlyozta a képviselő.

A politikus az egységes megközelítése példájaként említette Svájcban az új Gotthárd-alagutat, amely hallatlanul felgyorsítja majd az Alpokon át zajló vasúti tranzitforgalmat. Emellett München és Milánó összekötésével mintegy 20 millió ember utazási szokásaira is hatással lesz.

Verseny csak felkészülés után

Barsiné Pataky Etelka kijelentette: a Magyar Postára csak akkor lehet ráengedni az európai versenyt, ha a társaság felkészült erre. Szerinte ehhez arra van szükség, hogy a társaság több lábon álljon, például a francia postához hasonlóan erős banki és biztosítói ágazattal is rendelkezzen.

Az Orbán-kormány alatt ez a folyamat megindult, aztán hirtelen levágták, most rájöttek arra, hogy erre valóban szükség van - idézte fel a néppárti politikus.

Az európai parlamenti képviselő kiemelte: az a cél, hogy minden tagállami posta egyenlő feltételekkel vehessen részt a versenyben.

Lehet, hogy később felvásárolják, eladják, privatizálják, de nem törhet össze már az induláskor - húzta alá.

Barsiné Pataky Etelka kitért arra is, hogy ha a posta csődbe menne, akkor az államnak kellene finanszíroznia az egyetemes szolgáltatói feladatokat, amelyeket most a posta más területek bevételéből fedez.

Hanganyag: Szûcs Péter


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Barsiné Pataky Etelka a közlekedéspolitikáról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Barsiné Pataky Etelka a postaliberalizációról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást