Az SZDSZ ügyvivője, Horn Gábor a tv2 kereskedelmi televízió reggeli műsorában megerősítette, hogy Kóka János pénteken a párt megyei elnökei előtt bejelenti: legkésőbb az év végéig távozik a gazdasági és közlekedési minisztérium éléről.
Az SZDSZ elnöke egyébként csütörtökön a párt ügyvivőivel már közölte döntését, amit a testület egyhangúlag támogatott - mondta Horn Gábor.
A liberális politikus a döntést azzal indokolta, hogy jövőre népszavazás lesz, aminek kapcsán "nagyon kemény kampányra számítanak", amelynek során be kell bizonyítaniuk, hogy a reformok szükségesek és jók.
Ráadásul 2009-ben európai parlamenti választások is lesznek, ami Horn Gábor szerint nagy megméretés a liberális párt számára egy évvel a parlamenti választások előtt.
Az Index hírportál csütörtökön este írt arról, hogy Kóka János még idén távozik miniszteri posztjáról. Az oldal emlékeztetett arra, hogy Kóka János a párt elnökválasztási kampányában még azt nyilatkozta: az SZDSZ első embereként a legnagyobb tárca vezetésének birtokában sokkal hatásosabban tudja képviselni a liberális értékeket a kormányban, így a liberális párt érdekei is azt kívánják, hogy miniszter maradjon.
Az Index úgy tudja, hogy az utóbbi időben már azok is a miniszterség feladása mellett érveltek, akik korábban azt hirdették, hogy a két funkció betölthető egymás mellett.
Az új miniszterről egyelőre nincs döntés, az Index forrásai szerint esélyes lehet Garamhegyi Ábel, a tárca jelenlegi államtitkára is.