Gyorshajtás okozta a makói busztragédiát?

Infostart
2007. július 20. 12:02
A csütörtöki makói buszbaleset könnyebb sérültjei illetve a sértetlenül maradt utasok hazautaztak Romániába. A baleset körülményeinek vizsgálata tart, a rendőrség egyelőre a lehetséges okokról annyit közölt, hogy a gyorshajtás szerepet játszhatott benne. A balesetben hét ember halt meg.

A Csongrád megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az InfoRádiónak elmondta: a legnehezebb feladat a baleset okának kiderítése, alighanem kizárásos alapon jutnak el a megoldáshoz, ami lehet gyorshajtás is.

Toronykőy Márta megerősítette, hogy a túlélők szerint az autókat szállító tréler nagy sebességgel közeledett a busz felé.

A könnyeb sérültek csütörtök este azt mondták, hogy szeretnének hazamenni.

A holttestek hazaszállításában mind a megyei rendőrfőkaőitányság, mind a diplomácia megtett azért, hogy ez minél hamarabb megtörténhessen, valószínűleg már a jövő héten.

A Csongrád megyében csütörtök hajnalban történt balesetben összesen heten meghaltak, 16-an pedig megsérültek, amikor egy cseh rendszámú román állampolgárokat szállító turistabusz frontálisan összeütközött egy személyautókat szállító német trélerrel.

A román állampolgárokat szállító busz Makó felől Szeged felé tartott, amikor a Maros-híd felhajtóján összeütközött egy személygépkocsikat szállító teherautóval.

Hanganyag: Szabó Zsuzsa