Fizetés nélkül dolgozik majd az ÁPV elnöke

InfoRádió / MTI
2007. július 20. 14:37
Nagy János egyetemi tanárt, a Debreceni Egyetem Agrártudományi Centrumának elnökét kérte fel a kormány az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Zrt. igazgatósági elnöki posztjára.

Nagy János elmondta: az országgyűlés két illetékes bizottsága hétfőn hallgatja meg. Hozzátette, hogy kinevezése esetén a vagyonkezelő elnöki tisztségét társadalmi megbízatásként kívánja ellátni, és tovább szeretne dolgozni a Debreceni Egyetem agrártudományi centrumában.

Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Zrt. igazgatóságának mandátuma június 30-án járt le. Az intézmény azóta a privatizációs törvény alapján működik, mivel az állami vagyonról szóló törvényt, amely július közepén lépett volna hatályba, a köztársasági elnök visszaküldte az Országgyűlésnek.

Sólyom László azt kifogásolta, hogy a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács tagjai hat évre kapnának megbízatást. A ki nem hirdetett törvény kifogásolt részeit a parlamentnek 60 napon belül újra kell tárgyalnia.